Ha némi humorral kezeljük a dolgot, azt kell mondanunk: lám, nem volt elég az a sok gabonakör, sőt az itt-ott tapasztalt fű-körök sem. Most már a télen befagyott tavak, folyók jegén is felbukkannak afféle sajátságos lékek és jégkörök... Hát ennek sohasem lesz vége? Még megérhetjük, hogy lesznek erdő-körök, a sivatagban homok-körök, a hidegebb tájakon hó-körök...

Ha viszont nem annyira a humorra összpontosítunk, akkor be kell ismernünk: a kör-jelenség eszkalálódik, mindenféle értelemben terjed. Máris több országban látták őket. Az egykori primitív gabonakörök mára mintákkal teli bonyolult ábrák lettek. Lehet, hogy pár év múlva így lesz ez a jégkörökkel is?

Valójában persze ez sem annyira új dolog. Az első különös jég-jelenséget 1980 novemberében a svédországi Örnsköldsvik közelében, a Halstjaern-tavon – amely természetesen mélyen be volt fagyva – tapasztalták. Itt egy szemtanú hat igen furcsa lyukat talált. Ezeket természetesen le is fényképezte.

Hogy mindjárt az elején világos legyen a dolog: többféle “jégkörről” beszélnek. Az egyik pontosan olyan, amilyennek elképzeljük: a befagyott tó vagy folyó sima jegén egy reggel az arra járók hirtelen megpillantanak egy szabályos kör alakú vonalat. Az átmérője fél métertől akár 20 méterig is terjedhet, bár a nagyobbak igen ritkák. Az is megesik, hogy a köralakzat nem a jégre rajzolódik, vésődik be, hanem lyuk támad a jégben, és ez mindig szabályos kör alakú. Vagy az érintetlen jég felületéről valami módon oda csoportosított hó áll össze szabályos körré.

A leggyakoribb jelenség a lék. Az említett Halstjaern-tavon hat ilyen lyukat leltek, és az volt a feltűnő, hogy aligha horgászok csinálták őket – merthogy nem volt körülöttük egyetlen lábnyom sem. A hó pedig napok óta nem esett, a tavat és környékét érintetlen hóréteg fedte. Az előző napon még nem voltak ott a lékek. Vajon ki csinálta őket?

Mielőtt arra gondolunk, hogy néhány tréfáskedvű gyerek vagy felnőtt foglalatoskodott ilyesmivel – ahogyan azt még néha nálunk is állítják a “szkeptikusok”, a magukat minden alap nélkül “tényeket tisztelőknek” nevezők – azt kell mondanunk, hogy ezek a lékfaragók ez esetben képesek voltak a levitációra. Vagyis repültek a befagyott tavak, folyók felett... Akkor viszont e képességek birtokában aligha foglalkoznának ilyen gyermeteg dolgokkal, nem?

Ezen felül ugyanazon a tavon láttak hó-köröket is, amelyek közepén nem volt... semmi. Sem lék, sem bármilyen jel. Nem lehet tudni, hogyan keletkeztek. Mi volt az az erő, amely pontosan kör alakban szétdobta, gyűrűformában felhalmozta a havat?

A nedves hóból “összerakott”, ámde csaknem 20 méter átmérőjű köröket találtak egy másik svéd tavon is. 1992 januárjában az Östersundtól 80 kilométerre északra fekvő Hotagssjön-tavon szintén több ilyen nagy kört fedeztek fel. A havas felszínen most sem találtak nyomokat. A “tettes” tehát nem ember vagy állat volt. Valami más... De micsoda?

Hasonló jelenségekre telente nem csak Skandináviában, elsősorban Svéd- és Finnországban, hanem Lengyelországban és Ukrajnában is felfigyeltek már. De Észak-Amerikában sem ritkák, mint majd látni fogjuk. Azt kell mondani, hogy az északi félgömbön, ahol a mienkhez hasonló vagy annál zordabb telek voltak és vannak, a jelenség sokkal gyakoribb lehet, mint a déli félgömbön. Ott ugyanis kevés a lakott hely, ahol ilyen tél lenne – eltekintve talán az egy Tűzföldtől, de éppen ott igen kevesen élnek.

Az északi félgömbön viszont hatalmas, sűrűn vagy kevésbé sűrűn lakott országok, területek húzódnak. Nem csoda hát, hogy az utóbbi két évtizedben sokfelé láttak a téli jéggel vagy hóval kapcsolatos különös jelenségeket.

Ilyesmi történt a lengyelországi Koszalin vajdaság egyik falujában. Rosowóban olyan hó-körök jelentek meg 2001. február 26-án, amelyek között a legkisebb átmérője alig fél méter volt, a legnagyobb viszont az 5 métert is meghaladta. Úgy nézett ki, mintha valaki gondosan kisöpörte volna a havat a kör közepéből, és ideális kör alakban felhalmozta volna körös-körül. A körökön belül a jég érintetlen, tiszta, csillogó volt. Valaki úgy nyilatkozott, hogy talán meleg vizű források vannak a tó alján, és azok olvasztják el a jégréteg felett a havat... A magyarázat enyhén szólva sántít. Hiszen ha meleg víz zubogna fel a tó fenekéről, akkor egyrészt ezt már máskor is tapasztalhatták volna, hiszen a tó minden télen befagy, másfelől pedig a jeget olvasztaná el szabályos vagy szabálytalan alakzatban, de nem a jég fölötti havat! És ráadásul azt sem olvasztotta el, hanem mintegy szétsöpörte.

Ez tehát aligha elfogadható magyarázat. Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, más is történt. Sokfelé találtak szabályos kör alakú lékeket, amelyeket viszont valamilyen ismeretlen erő vágott a tavak jégtábláiba – tökéletes kör alakban. Ezek itt-ott mindössze 10-20 centiméter átmérőjűek voltak. Mielőtt valaki rávágná, hogy ilyeneket csinálnak a lékhorgászok is, hadd jegyezzük meg ismét: ezek nemegyszer olyan svéd és finn tavakon jelentek meg, ahol igen nagy távolságban senki sem lakik, és a havon sem volt semmilyen lábnyom. Az emberi közreműködést tehát ismételten kizárhatjuk.

A svéd nyelvű UFO Aktuell 2001/1-es száma közölte Clas Svahn cikkét a svéd és finn tavakban talált “fúrt” lyukakról. Ami meg azért furcsa, mert ezek a jégbe ütött lyukak ideális kör alakot képeztek, a jég peremén pedig nem látszott semmiféle eszköz használata. Vagyis simák voltak ezek a kis “jég kutak”. Hogy fogalmat alkothassunk magunknak az ottani jég vastagságáról, jó, ha tudjuk: nemegyszer bizony 40-50 centiméteres jégrétegen szaladt át az a valami, az az erő vagy eszköz, amely ezeket készítette. Feltehetően egy pillanat alatt zajlott le az egész esemény. A jég szinte elpárolgott a lék belsejéből…

Ez adta az ötletet az egyik lehetséges magyarázatra.

Dr. Henrik Österholm, a helsinki geológiai múzeum munkatársa szerint a lyukakat az űrből érkező meteorok vágták a jégbe! Ezt bizonyítja a lékek pontos kör alakja és az, hogy a lék fala olyan sima lett. Egy igen forró, a légkörben felizzott test csapódik ilyenkor a jégtáblára, és a másodperc törtrésze alatt áthatol rajta.

Hogy valami ilyesmi is történhet, bizonyítják egyéb megfigyelések. 2001. január 10-én a svédországi Astjarn-tó 30-40 centi vastag jegében teniszlabda nagyságú lékeket találtak. Bengt Olsson, a tanú nem hallott és nem látott semmit előzőleg, pedig a tó partján lakott. Egyszer csak délelőtt megpillantotta a lyukakat; keletkezésükre nem volt magyarázat. A léket törő valaminek fentről kellett érkeznie, mert lábnyomok ezúttal sem voltak.

Még inkább erre utal egy másik megfigyelés. A helyszín ezúttal Finnország, a Torne-folyó jege Teikosuvanto helység közelében. Az időpont 2001. február 23-ról 24-re virradó éjszaka. Valmi Pirttikoski mondta el az UFO Sverige lap munkatársainak, hogy éjjel 4 óra 15 perc körül furcsa hangokat hallott a folyó felől. De nem tudta, mire vélje a dolgot. Amint kivilágosodott, a folyóhoz ment, és annak érintetlen jegén egy... krátert pillantott meg. A hó- és jégdarabok egyenletesen szétdobva hevertek, kör alakban, középen pedig egy csaknem méteres átmérőjű kerek lék éktelenkedett. A lundi egyetem kutatója, Bertil Lindblat határozottan kijelentette: egy meteor zuhant a folyó jegére.

Senki sem tette fel eddig a kérdést, ezért mi is csak halkan merészeljük megkérdezni: tessék mondani, a meteorok miért esnek mindig a tavak, folyók jegére? Mert ha ez nyáron történik – és miért ne történne –, akkor rendben van, az érkező kicsiny izzó fémdarabok eltűnnek a vízben, majd lesüllyednek az iszapba és ennyi – többé általában nem kerülnek elő. Ám télen, ha felizzanak a légkörben, miért nem esnek néha a havas földre is? Ahol éppen úgy felfedezhetnék a nyomaikat, a krátert, amit vájtak, és netán megtalálnák a kicsi, már lehűlt fémdarabokat is? Hiszen szárazföld sokkal több van Skandináviában is, mint tófelület.

Lengyelországban olyan “meteort” is megfigyeltek – erről az ismert UFO-kutató, Robert K. Lesniakiewicz tudósított – amely nem szabad pályán repült, világított, ám a földhöz közeledve fénye egyre csökkent és mielőtt becsapódott volna, már ki is aludt – ami teljesen ellenkezik a meteorok szokásos “viselkedésével” a légkörben. Arról nem is szólva, hogy egy meteor a jégre érkezésekor nyilván felrobbanna, a becsapódáskor nagy víztömeg párologna el, s ez hang- és fényhatásokkal is járna. Az semmiképpen sem logikus, hogy az izzó meteor szép lassan, mondhatni diszkréten, halkan átsistergett a jégen és elmerült a tóban.

De térjünk vissza a jégkörökre. Mert hiszen nem csak lékeket és rejtélyes “sorozatlövéseket” láthatunk a skandináv lapokban és tévé-felvételeken, hanem sajátos piktogramok is megjelentek a jégen.

Méghozzá “csiklandós” helyeken. Úgy tűnik, a jégköröket rajzoló UFO-k szándékosan akarták idegesíteni a hitetlenkedő tudósokat. Ugyanis 1993 februárjában nem másutt, mint a Massachusetts állambeli Bostonban, a Charles River jegén. Alig pár száz méterre az ottani MIT-től. Ami nem más, mint a világhírű Massachusetts Institute of Technology, az egyik legnagyobb és legszínvonalasabb műszaki kutatóintézet, ahol valósággal nyüzsögnek a Nobel-díjas kutatók. Reggelente az intézet dolgozói a folyóparton mentek be, és kénytelenek voltak látni a több tucat koncentrikus kört a jégen! Keletkezésüket persze nem tudták megmagyarázni, kísérletet sem tettek rá. Egynéhány hivatásos “szkeptikus” nyilván szívesen letörölte volna a jégről ezeket a nyugtalanító bizonyítékokat.

Kanadában és az USA területén telente elég sok jégkört szoktak látni, különösen az 1990-es évektől kezdve. De a legszebb példány egyben a XXI-ik század első hiteles, idegen eredetű ábrázolata is volt. Nem lehet kétséges, hogy UFO-k “rajzolták”, hiszen ilyesmit ember nem állíthatott volna elő olyan körülmények között. 2001 februárjában a Maryland állambeli (USA) Churchville mellett egy tó jegén 9 méter ármérőjű dupla kör jelent meg. Ezt úgy értsük, hogy egy külső és egy belső kör alakult ki egymástól mintegy 30 centiméterre, és a belül megmaradt ideális kör alakú jégtábla afféle úszó sziget lett volna – ha egyetlen helyen nem köti össze egy félméteres kis “híd” a “szárazfölddel”, vagyis a tó nagy és összefüggő jegével. Azon is elcsodálkozhattak egyesek, hogy ez a kör a kis merőlegesen kiálló “farokkal” vagy híddal nem más, mint a meteorológiában a jégréteg szimbóluma, egyezményes nemzetközi jele.

Itt sem voltak lábnyomok, nem akadt semmi, ami magyarázatot adott volna erre. Vagy arra a többi hasonló jégkörre, vagy... gabonakörre. Ugyanis a marylandi jégkör szinte ideális másolata annak a gabonakörnek, amely 1987 nyarán az angliai Whiteparish-ben (Hampshire-i grófság) keletkezett!

Ez a bizonyítéka annak, hogy a jégköröket ugyanaz az erő készíti, amely a gabonaköröket is. És mivel már senki számára nem lehet kétséges – erről amatőr videofilmet is láttunk pár évvel ezelőtt – hogy a gabonakörök az UFO-k termékei, hát a jégköröket is ők “rajzolják”. Ki tudja, talán még a rejtélyes és megmagyarázatlan lékek keletkezésére is hatással lehetnek? A rejtély megfejtése még a jövő kutatóira vár.